Irodalom‎ > ‎

Az ACA program és működése

Úgy találtuk, hogy az „Alkoholisták Felnőtt Gyermekei” önmeghatározása és célja különbözik a többi 12 lépéses közösségétől, és ez indokolja, hogy sajátos, minket különösen érintő témákkal foglalkozzunk.

Jellemzők

Az ACA-tagok központi problémája egy, a gyermekkorban kialakult tévhit, mely életünk minden területére kihat. Gyermekként azért küzdöttünk, hogy túléljük az alkoholizmus* romboló hatásait, és végeláthatatlan küzdelembe kezdtünk, hogy a zaklatott, rosszul működő családot szeretetteljessé, támogatóvá tegyük. Abban a hitben értük el a felnőttkort, hogy mi vallottunk kudarcot - nem volt tudomásunk arról, hogy senki nem képes megszüntetni a családi alkoholizmust*, és traumatikus hatásait.

Ebből a mindent átható sikertelenség-érzésünkből természetes módon következett az önvád, a szégyen és a bűntudat. Ezek az önvádak végül öngyűlölethez vezettek. Amikor elfogadjuk alapvető tehetetlenségünket az alkoholista* viselkedéssel, annak a családra gyakorolt hatásaival kapcsolatban, akkor lehetővé válik, hogy a belső gyermek kiszabaduljon, és megkezdődjék az újranevelés. Amikor az Első Lépést a családi alkoholizmus* esetében alkalmazzuk, örökre megszűnik az öngyűlölet alapvető forrása.

Az ACA program

A program alkoholista* otthonokban nevelkedett felnőtteknek szól, és bár a szerhasználat még fennállhat, mi az Énre koncentrálunk, elsősorban arra, hogy megtaláljuk és felszabadítsuk a belső gyermeket, levetve a tagadás védőtakaróját.

Az ACÁ-ban három célt tartunk szem előtt: védeni és támogatni az „újakat”, amikor szembesülnek a „tagadással”; segíteni, amikor elgyászolják korán elvesztett biztonságukat, a bizalmat és a szeretetet; és megmutatni azokat az eszközöket, melyekkel kedvesen, humorral, szeretettel és tisztelettel újraneveljük önmagunkat.

Felépülés az ACÁ-ban

Az elszigeteltségből való kimozdulás az első lépés a Felnőtt Gyermek számára, amit felépülése során tesz. Az elszigeteltség egyszerre jelent börtönt és menedéket. A Felnőtt Gyermekek a szükségletek és a félelem között vergődnek, képtelenek választani szembeszállás vagy visszavonulás között, és a feszültségnek hirtelen kitörő lázadással vagy csendes beletörődéssel vetnek véget. A döntésképtelenség bénító fájdalma miatt elszigeteltségben élünk. Tagadásba vonulunk, mert ez által kevésbé vesszük tudomásul a családi alkoholizmus* romboló valóságát, és ez egyben a gyász első fázisa. Lehetővé válik, hogy megbirkózzunk a szeretetlenséggel, hogy a semmibe vétel és a sérelmek ellenére is életben tudjunk maradni.

A gyász második fázisa az érzések visszatérése, amely egyben jelzi, hogy a gyógyulás megkezdődött. A kezdeti érzések, a harag, a bűntudat, a düh és a kétségbeesés végül feloldódnak a veszteség elfogadásában. Őszintén elsiratjuk gyermekkorunkat, és ez véget vet a múlthoz való beteges kötődésünknek, visszatérhetünk a jelenbe, szabaddá válva a felnőtt életre.

Először szinte elviselhetetlennek tűnik szembesülni a sok éves fájdalommal és veszteséggel. Jim Goodwin a vietnami veteránok poszttraumatikus (lelki sérülést követő) stressz állapotának leírásakor azt mondja, hogy a veteránok egy része „úgy gondolja, hogy ha még egyszer hagyná magát érezni, akkor soha többé nem tudná abbahagyni a sírást, vagy teljesen kivetkőzne önmagából…”**

Bátorságot és erőt ad saját gyászunkhoz, ha a szomorúság terhét megosztjuk. A gyászért és a fájdalmért kárpótol, hogy újra képesek vagyunk szeretetteljes emberi kapcsolatokra, és hogy szabadon megtapasztaljuk az élet örömeit.

Gyermekkorunk biztonság iránti igénye váltja ki azt a vágyát, hogy önmagunkat újraneveljük. Az alkoholizmus* erőszakossága besötétítette érzelmi világunkat, megsebezve, megbántva és az érzéseinktől megfosztva bennünket. A saját belső hangjainktól való szélsőséges elidegenedés miatt reménytelenül függővé váltunk pont azoktól, akikben csalódtunk, és akiktől féltünk.

A bizonytalan, ellenséges, és gyakran veszélyes környezetben megpróbáltunk megfelelni annak a képtelen elvárásnak, hogy együtt éljünk a családi alkoholizmussal*, és életünk nagyon hamar irányíthatatlanná vált. Hogy megértsük a zavart és véget vessünk félelmeinknek, megtanultuk tagadni a következetlenségeket. Rendíthetetlenül ragaszkodtunk néhány meggyőződésünkhöz, vagy lázadoztunk, és bizalmatlanok voltunk minden külső beavatkozással szemben.

A szabadság a szeretet iránti nyitottsággal kezdődik. Az elhagyatottság dilemmája abban áll, hogy választanunk kell a fájdalomteli intimitás és a reménytelen elszigetelődés között, de a következmény ugyanaz – úgy védjük meg magunkat, hogy elutasítjuk a sebezhető Belső Gyermeket és kénytelenek vagyunk melegség és szeretet nélkül élni. Szeretet nélkül az intimitás és az elszigeteltség egyaránt fájdalmas, üres és elégtelen.

A szeretet feloldja a gyűlöletet. Amikor elengedjük az öngyűlöletet és magunkhoz öleljük a Belső Gyermeket, megadjuk magunknak azt a szeretetet, amire szükségünk van. Egy gyermek érzékenységével kezdjük újra felfedezni a világot és válik tudatossá bennünk az igény a bizalomra és arra, hogy szeressünk másokat.

Egymás iránti szeretetteli érzéseink gyógyítják belső sebeinket. Az ACÁ-ban tapasztalt szerető elfogadás és gyengéd támogatás csökkenti félelmeinket. Mi ítélkezés és kritika nélkül osztjuk meg egymással hiedelmeinket és kételyeinket. Ráébredünk az alkoholizmus* tébolyára, és készek vagyunk gyermekkorunk zavaros elképzeléseit a 12 Lépés és Hagyomány tiszta, következetes útmutatásaival felcserélni, és az általuk közvetített  szerető Isten irányítását elfogadni.

Kapcsolat más 12 lépéses programokkal

Az ACA úgy kapcsolódik a többi anonim programhoz, hogy azokhoz hasonlóan a lelki ébredést hozó 12 Lépésen alapul. Mindegyik program másra összpontosít, de a megoldás ugyanaz.

Gyermekkorunkban önképünket az alakítja, amit a környezetünkben élők tekintetéből kiolvasunk. Félünk elveszíteni ezt a vonatkoztatási pontot, azt gondolván, hogy a tükör tesz minket valóságossá, és nélküle eltűnnénk, vagy elveszítenénk önmagunkat.

A családi alkoholizmus* torz tükörképe nem a mi igazi valónk. Nem vagyunk azonosak azzal a valószerűtlen személlyel sem, aki megpróbálja takargatni ezt a torz képet. Az ACÁ-ban nem valamilyen anyagfüggőség elhagyásáról vagy annak egy másikra való felcseréléséről van szó. Mi azzal a hitünkkel hagyunk fel, hogy nem vagyunk értékesek, a többi Felnőtt Gyermek szemében elkezdjük látni igazi valónkat, mint életerős túlélők és értékes emberek – amilyenek valójában vagyunk.

 

Mary S., Identity Committee

Roger N., Chairman of the Identity, Purpose, and Relationship Committee

Marne C., Claudia P., & Mary S., members of the IPR Committee

1984. november 10.

 

* MEGJEGYZÉS: Mindenütt, ahol csak lehetséges az ACA irodalom korszerűsítve lett a „más módon rosszul működő család” fogalom beiktatásával, mivel egyéb okai is lehetnek a rendellenes családi magatartásnak.

 

** Poszttraumatikus stressz: a feldolgozatlan gyász, ami az alapvető biztonságérzet elvesztését követi.

** ”The Etiology of Combat-Related Post-Traumatic Stress DisordersGoodwin, Jim, Psy. D., Disabled American Veterans, Pub., Cincinnati (p.16).


Frissítve: 2005.12.07.
Forrás: The ACA program and how it worksNewcomer (ACA CAL)

 

Comments